Ma egy kissé feldúltan és idegesen érkezem a menedékházamba. Egyáltalán nem olyan volt ez a nap, ahogy elképzeltem, és a veszekedések már teljesen kifárasztottak. Leginkább úgy érzem magam, mint egy felmosórongy, vagy talán még ramatyabbul. Pedig sokkal könnyebb lenne, ha végre nyugodt napok is tekintenének rám. Read the rest of this entry »
Zuhog. Körülbelül negyed órája kezdődött, de mintha csak sírna az ég, úgy zuhog. S ezek a zord könnycseppek egyre csak hullnak alá a szürke, semmitmondó égtakaróból, eltökélt feladatuknak tartva, hogy megtisztítsák ezt a napot, ezt a hetet. Read the rest of this entry »
Ma egy kissé fáradtan és némileg feldúltan érkezek a Menedékbe. Szemeim körül kisebb-nagyobb karikák vették át az uralmat, elnyúzott arcom inkább hasonlít egy fáradt macskára, mint önmagamra. Bokáimon és két térdemen egy-egy fásli, hiszen tapasztalatból tudom, hogy a kenőcs nem használ, gyógyszerrel pedig csak végső esetben élek. Azt hiszem, így érzi magát, aki napok óta nem aludt rendesen, köszönhető mindez a való életben tapasztalható esőzéseknek és frontnak, no és persze a frontérzékenységének. Read the rest of this entry »
Ezúttal egy könyvvel a kezemben térek vissza az én kis világomba. Nemrég kezdtem el, egy kis bicikliút után, és igencsak jól esik elmerülni ebbe az egészen furcsa, nem is valódi világba. Ehhez pedig azt hiszem, tökéletes hely a menedék. Ki is ülök a faház verandáján ácsorgó padra, hagyva, hogy a szél alaposan összeborzolja a hajamat, míg én a szálak mögül keresem a betűket. Amíg jó az idő itt kint is maradok, jó hallani a madarak csicsergését és a szél susogását, ahogy a fák jobbra-balra dőlve táncolnak valami lágy, számomra nem hallható dallamra. Az én emberi fülem és képzelőerőm kevés ehhez, bár azt hiszem, néha el-elcsípek egy-egy hangfoszlányt ebből a megkomponált remekműből. Read the rest of this entry »
Végre itt vagyok a menedékházam ódon lépcsőjén és csak nézem a szépen kidolgozott és megmunkált kerítést. Fogalmam sincs, mióta lehet már itt ez a ház, vagy, hogy mikor építettem. Én csak megtaláltam, ahogy az elmém ezen eldugott zugában sétálgattam. De tetszik a környék, csiripelnek a madarak és semmi kocsizaj vagy ilyesmi. Ide nem jut el a nagyvilág forgataga, nem, itt csak én vagyok és a természet. No és az a kis otthonos ház, ami éppen a hátam mögött nyújtózik az azúrkék égbolt felé. Még nem megyek be, majd mindjárt, de most idekint is olyan kényelmes. Kivételesen jól esik egyedül lenni, végre gondolkodhatok az elmúlt napokon… Read the rest of this entry »