Menedék

Végre itt vagyok a menedékházam ódon lépcsőjén és csak nézem a szépen kidolgozott és megmunkált kerítést. Fogalmam sincs, mióta lehet már itt ez a ház, vagy, hogy mikor építettem. Én csak megtaláltam, ahogy az elmém ezen eldugott zugában sétálgattam. De tetszik a környék, csiripelnek a madarak és semmi kocsizaj vagy ilyesmi. Ide nem jut el a nagyvilág forgataga, nem, itt csak én vagyok és a természet. No és az a kis otthonos ház, ami éppen a hátam mögött nyújtózik az azúrkék égbolt felé. Még nem megyek be, majd mindjárt, de most idekint is olyan kényelmes. Kivételesen jól esik egyedül lenni, végre gondolkodhatok az elmúlt napokon…

Eszembe jut Nara és Vikk. Az előbbivel sajnos már korántsem olyan jó a barátságunk, mint pár évvel ezelőtt. Már nincs is kedvem vele menni ide vagy oda. Bár ez mostanában folyton változik. Kár, hogy Vikk nem itt lakik, pedig egyszerűbb lenne. De jövőre már úgy is minden más lesz, ha még egy évet kibírok a középiskolában. Saját, külön élet a szülőktől távol a főiskolán, mint leendő grafikus (és mint leendő író). Valahogy nem tudom elhinni… Valahogy még túlságosan kamasznak érzem magam, tele túlságosan normális problémákkal, mint az érettségi, nyelvvizsga, pasik meg ilyesmi.

De itt csak behunyom a szemem legalább két percig, bár teljesen máshogy telik itt az idő. Na jó, hát mégis bemegyek a házba. Nem hazudtolja meg külső megjelenését. Belülről is éppoly otthonos, főleg az előre begyújtott kandalló. Előtte a fotel szinte hívogat, pont nekem termett ott, mint ahogy az a rengeteg könyv a polcokon, ó, milyen csodálatos! Aranyos kis konyha is van a menedékemben, s mindenféle süteményreceptek hevernek a konyhapulton, az asztalt pedig egy vázába helyezett virágcsokor díszíti. Teljesen úgy érzem magam, mintha nyaralnék, itt az elmém kis csendes zugában. Érzem a fahéjillatot, mintha pár perce még meleg sütemény készült volna, és nem is tévedtem, ahogy kinyitom a sütőt már meg is pillantom és azonnal összefut a nyál a számban.

Milyen a többi helyiség? Aranyos fürdőszoba nemes egyszerűséggel. Puha ágy a kékre festett hálószobában, ami olyan frissességet áraszt, hogy az ember máris a tengerparton érzi magát. A nappali narancssárga színei pedig a napsugarak minden melegét magukba szívták, hogy aztán átadják azt a kellemes meleget az embernek. Kinek van kedve ilyenkor a bajokon gondolkodni?

Csak az ráz vissza a valóságba, hogy egy igazi órára nézek. Sajnos mennem kell, de holnap talán újra betérek egy kis csöndességért.