A menedékházban
Végre itt vagyok a menedékházam ódon lépcsőjén és csak nézem a szépen kidolgozott és megmunkált kerítést. Fogalmam sincs, mióta lehet már itt ez a ház, vagy, hogy mikor építettem. Én csak megtaláltam, ahogy az elmém ezen eldugott zugában sétálgattam. De tetszik a környék, csiripelnek a madarak és semmi kocsizaj vagy ilyesmi. Ide nem jut el a nagyvilág forgataga, nem, itt csak én vagyok és a természet. No és az a kis otthonos ház, ami éppen a hátam mögött nyújtózik az azúrkék égbolt felé. Még nem megyek be, majd mindjárt, de most idekint is olyan kényelmes. Kivételesen jól esik egyedül lenni, végre gondolkodhatok az elmúlt napokon… Read the rest of this entry »
