Scarlette élete

Tudom, hogy egy ideje nem írtam, röstellem is, de egy hete nem voltam itthon, akkor is csak pár napra. Most is csak egy hétre jöttem haza, aztán 1 hónapra világgá mentem. Vagyis, 1 hétig a páromnál leszek, aztán 3 hétig Dániában leszünk. Úgyhogy írni akkor sem fogok legalább augusztusig, de legalább élményeket szerzek.

Persze nem volt olyan egyszerű azért ez a Dániás menet. Bátyám és apa sokat segítettek, mire anyát is sikerült behálózni. De hát, hadd lásson világot a gyerek. Augusztusban pedig ha kapok végre valami értelmes diákmunkát, akkor azt a hónapot végigdolgozom. Szeptemberben pedig már ugye úgyis költözöm páromhoz. Már a család is elfogadja őt! Most jelenleg Belgiumban van, Hétfőn jön hazza én pedig Kedden utazom is le hozzá. Még aznap be kell mennünk a leendő sulimba ügyintézni. Oda persze felvettek, hiszen okj-s.

Most persze aggódom érte, de mindennap küld sms-t. Valamelyik nap viszont nem tudott, agyon aggódtam magam, mondanom sem kell, bátyám meg sógórnőm ott vigasztaltak, amikor 2 percenként rámjött a bőgés, hogy ugye nem esett semmi baja. Nem esett! Mikor még aznap Evi és Balázs leszedtek a vonatról (Balázs kijött értem kocsival, egyem a lelkét), csak annyit láttak, hogy egy zombival van dolguk, aki egész éjszaka nem aludt semmit. Szóval igen, nehéz ez így, de már csak egy hét és láthatom, ráadásul egy egész hónapra. Én mondtam neki, hogy egymásra fogunk unni, de röhögött, hogy ugyan nem. Apa szerint legalább szokjuk egymást. Mondjuk jó, szerintem is! Hiányzik nagyon!

Egyébként a középiskolai bankettemre nem mentem el. De nem bántam meg, helyette azt az időt Vele töltöttem, mielőtt elment külföldre. A régi osztálytársaimmal egyébként sem tartom már a kapcsolatot. Senkivel. De ez általában így szokott történni.

Szóval járom az utamat, szerelmesen, verseket írva, festegetve, alkotva, aggódva és szeretve. Örülök, hogy 18 évesen ilyen dolgokat megélhetek…

Minden okkal történik. Egy ideje ezt mondogatom és eszerint élek. Ez többek között azért jó, mert, ha minden okkal történik, akkor semmi miatt, ami történt a múltban nem bánkódik annyira az ember, mert oka volt. Valami miatt meg kellett, hogy történjen az.

Tehát annak is oka van, hogy Nélküle kell eltöltenem 2 hetet. Aztán remélhetőleg elengednek Vele Dániába. Ha nem, akkor egy hónap távollétet kell kibírnunk. De oka van, biztos vagyok benne. Talán így, hogy már a kezdetén ilyesmikkel kell megküzdeni, csak még jobban vágyunk rá, hogy majd találkozzunk, még jobban vágyunk majd egymásra. A távolság Szeptembertől egyébként is teljesen megszűnik.

Egyébként elkezdtem egy festményt, persze ezt is az Ő unszolására. Eddig olyan tíz órát dolgoztam vele, ha nem többet, de elég sokáig fog tartani a megfestése terveim szerint. Nem tökéletes, de fejlődöm, az biztos, és már csak idő kérdése.

Amiért nehéz Tőle távol lenni. Amiért nehéz nézni, ahogy elsuhan a vonattal, vagy épp, ahogy nehéz nekem elmenni a vonattal. Ahogy nehéz neki integetni, ahogy nehéz kimondani az utolsó szavakat a következő találkozásunkig. S ahogy nehéz addig is egyedül álomra hajtani a fejünk és egyedül ébrednünk.
Szeptemberig mégis ki kell bírni!

A legtöbb idő, amit addig vele tölthetek, 1 hét lesz kb júni 30-ától, bár, ha mehetek vele Dániába, akkor Júli 10-től az is életbe lép. Viszont most csak úgy 2-3 napokat tudunk együtt lenni, a köztes időbe telefonálni sem nagyon tudunk, mert Bolognában vagy épp Antwerpenben van. Ezekért nehéz együtt lenni, de mennyire jó, mennyire fantasztikus az a pillanat, amikor végre anélkül ölelhetem meg, hogy arra gondolnék: megint el kell mindjárt válnunk!

Ez egy ilyen csöpögős bejegyzés. Persze mi mást várhatna az ember egy fiatal lánytól, aki mesébe illő módon ideáljának, annak, akit szeret és annak, aki szereti, adta a szüzességét és úgy önmagát egészen. Aki nem törődik az utca emberének csodálkozásával, ha valakinek feltűnik, hogy nagy köztük a korkülönbség. Akit ez egy csöppet sem érdekel, aki így szeret, feltétlenül!

Nehéz itthon maradni, tanulni az érettségire (15.-e), de be kell érni egyelőre pillanatnyi örömökkel. 15.-e után minden esetre még láthatom, aztán 2 hétig nem. Addig gondoltam, Érden leszek tesómnál és Szolnokon nagynénémnél. Anyáék nem sűrűn fognak látni, de meg kell érteniük. Persze a bátyám elmondta, hogy apa kicsit maga alatt van, hogy “édes pici lánya felnőtt”, de nem találom az alkalmat, amikor tudnék vele erről beszélgetni anélkül, hogy anya rögtön kettéharapná a fejem, na, szóval négyszemközt. De majdcsak lesz valahogy, ha a beszélgetés nem is jön össze. Remélem!

Minden szülőnek meg kell birkóznia előbb-utóbb a ténnyel, hogy csemetéje felnőtt!

Az elmúlt néhány napot Vele töltöttem, egészen tegnapig. Nagyon jól éreztem magam, és még a vonatot is túléltem, pedig vonatiszonyom van. Mindig félek tőle, hogy nem tudom, hol kell leszállnom, átszállnom és stb, a vonattal velem utazók személyéről pedig már nem is beszélve… A hazautazás persze már nem annyira vészes, azt ugyan csak Kedden ejtem meg, tudniillik most a bátyámnál vagyok ideiglenesen. Van egy olyan érzésem, hogy sok időt fogok itt tölteni nyáron, lévén, hogy tesóm közelebb lakik Hozzá, mint anyáék, így kevesebb pénzzel jár az utazgatás.

Ami Őt illeti egyébként, Ausztriába ment dolgozni, legközelebb Hétfőn látom. Aztán lehet, hogy 3 hétig egyáltalán nem, ugyanis megy Bolognába, Antwerpenbe, majd júliusban lehetőleg velem Dániába. Hogy azt a 2-3 hetet hogy fogom kibírni, nagyon jó kérdés. Nehezen, elvonási tünetekkel, majd a munkába merülve!

Egyébként találtam Okj-s képzést magamnak, ingyenes grafikus képzés. Mellette még van erőm ECDL-t tenni, meg talán egy angol emeltet. Utána a továbbiakat meglátjuk. Elvileg kollégiumban fogok lakni, gyakorlatilag szerintem Vele.

Szóval alig várom a Szeptembert, amikorra már minden elrendeződik, Nélküle sem kell majd heteket kibírni, és nem kell ennyit ingáznom országszerte. Ami nem rossz ugyan, de mégiscsak fárasztó. Kb. most 3 helyen lakom egyszerre, az ország különböző pontjain. A nyárból kb. 3-4 hetet töltök majd otthon, azt is csak azért, hogy az érettségit letudjam (amire most tanulgatok), plusz, hogy kis pénzt keressek, hogy aztán irány külföld.

Ebből a nézőpontból nem olyan rossz ez a középiskola utáni élet. Főleg, ha majd összeköltözöm Vele. Vele, akivel tökéletesen megértjük egymást a munkában (színészet, vásár), a konyhában (fantasztikusan főz), a mindennapi életben és az ágyban. A minap együtt főzőcskéztünk, ami túlzás, ő főzött én meg segítettem (tudniillik nem nagyon tudok főzni, lévén, hogy anyámmal nem valami fényes a kapcsolatom). Mondtam is Neki, hogy inkább csavarhúzót adjon a kezembe, mint fakanalat, de csak nevetett, hogy majd megtanulom, főleg mellette. Mond valamit! Örülök, hogy ilyen megértő. Persze takarításban topon vagyok és bármikor összerakok egy elektronikai cuccot, festek ki egy egész lakást, cserélek villanykörtét, fúrok a falba lyukat ésatöbbi.

Lényeg tehát, hogy elvonási tüneteim lesznek 2-3 hétig, és fogalmam sincs hogy élem túl, de túlélem! Aztán jön a Nagybetűs Élet! Vagy már el is kezdődött? Na rohanok, kimosott a gép és még teregetnem kell (nyilván azért konyítok én is a házimunkához) és tanulni.

Au revoir!

Mégis itt aludt tegnap Ő. Miután felmértem ugyanis a terepet, úgy gondoltam, jól van, vágjunk bele, csak nem lesz zűr. Szóval megismerte anyát is, akinek utólag megtudtam, szimpatikus, csak persze, hogy idősnek találja hozzám (pedig így is 7 évvel kevesebbnek tudja). De hát ez egy dolog. Apával persze megint rögtön megtalálta a közös hangot, Besenyő Pista bácsi téma az nagyon topon van mindkettőnél. Tehát jól sült el a dolog, azt hiszem.

Ami pedig minket illet, kimondtam valamelyik nap, hogy szeretem. Pedig még soha nem mondtam, és sokáig szenvedtem is, hogy én csak akkor mondom, ha nagyon komoly, addig nem. Most pedig mondtam, sőt, már mióta a nyelvem hegyén volt.

Egyébként nehezen bírunk már magunkkal, de addig mindenképpen ki akarjuk bírni, olyan 11-12 nap még, amíg a gyógyszer hat. Aztán bele a közepébe. Kedden vagy Szerdán persze egyébként megyek hozzá, olyan Csütörtökön jövök.
Az egészben az a legjobb, hogy 4-szer aludtunk már együtt, de mindannyiszor különböző helyeken. Pélö amikor fellépett itt-ott, akkor ott, máskor szállodába, nála és most nálunk. De imádom is vele járni az országot, és nagyon különös, hogy két ember ennyire megértse magát az ágyban, a mindennapi életben, munkában és úgy egyébként is. Ahogy ő fogalmazná, a tökéletes nő legyen egyben a férfi “legjobb barátja”, az “anyja” és az ágyban a “kurvája”. Kemény megfogalmazás, de helytálló. Érdemes rajta elgondolkodni női sorstársaimnak (is). Ezen kívül pedig már egyéni ízlés dolga, kinek mi tetszik.

Summa, nehezen indul minden (tudnék mesélni) de hátha happy end a vége!

Voltam most Vele napokra országszerte. Jól éreztem magam, csak előző este már állt itthon a bál, tudniillik, nem feleltek meg a munkáim a felvételin Egerben. Indoklás nincs, csak megnézték a mappa tartalmát, és nem, nem vesznek fel.
Sz’al fősuli sztornó…

Tegnapelőtt tehát még össze is vesztem az ősökkel. Ajánlották (erősen) az ötletet, hogy maradjak itthon. Persze mikor megmondtam, hogy nem nem maradok, ráfogták Őrá, hogy Miatta. Mire közölnöm kellett, hogy nem, már 15 éves korom óta ezt tervezem, hogy költözöm!
Erre persze szép kis szüleim megsértődtek és, hogy én a lelkükbe tiprok, meg nem is olyan rossz szülők ők. Mire én, hogy na de szerintem érthető az, hogy 18 -19 évesen nem akarok itthon lakni.
Válasz erre, hogy hát van olyan 28 éves aki a szüleivel lakik. Erre már csak azt tudtam kinyögni, hogy gratulálok annak a személynek!

A következő: Eltöltöttem boldog napokat ugye tehát Vele, terveztük, hogy holnap jön, és legalább megismeri anyámat, aki félt tőle, meg bizalmatlan, meg minden. Erre mi van? Anya nem akarja megismerni, mert szerinte korai. De könyörgöm, ha egyszer nem bízik benne és egész nap ezt hallgatom… Akkor ezen nem is fogunk segíteni? Nekem mindegy, könyörgöm… Csak egyébként szerintem Mi sokkal jobban tudjuk, mi mennyire komoly, mint ő…

Aztán, mit csinálok nyáron?… Dolgozom, keresek valami dobozpakolgatós, vagy valami más munkát, közben az országot (világot) járom Vele és a színi társulattal. Még ott is dolgozhatnék elvileg, ki tudja…

De, a szülők persze erre, hogy dehogy menjek én Vele mondjuk 1 hétnél többre bárhova is. Mert mondom mért nem? Mert az már összeköltözés. De ha mondom, Pesten jobban van munka, nyáron is, plusz legalább jobban megismerném, mielőtt szeptemberben sokkal komolyabban összeköltöznénk, mert egyébként így tervezzük.

Sz’al végül mondtam anyámnak, nem, nem maradok itthon! OK! Mondtam, nézek OKJ-s képzést ugyanezen a szakon, csak Pesten. És hol fogok lakni? Hát, mondom, ha még addig együtt leszünk, Nála, Együtt.
Eddig persze mondták, hogy majd szeptembertől persze lehet. Most meg, hogy ááá, majd ha úgyis kevés órád lesz, járj be innen! (Magyarul, hogy megint maradjak a popómon és lakjam itthon 19-20 éves fejjel). Persze, hogy ezt nem akarom! Akkor jön az a szöveg, hogy én gyűlölöm őket, és meg így, meg úgy, pedig ők nem rossz szülők…

Aztán hogy.. anyám két egymásnak ellentmondó mondata:
1. Túl öreg hozzád ez a férfi, miért nem kalandozol egy kicsit, nem vagy elég tapasztalt.
2. Ne legyél bele szerelmes, ne vedd ilyen komolyan, mert 2 hónap múlva úgyis lehet, hogy otthagy.

Na köszönöm szépen, ne legyek szerelmes, mert úgyis otthagynak! Nagyszerű hozzáállás! És akkor mi van? Ha itt hagy, nem lesz komoly, tehát az 1. mondatjavaslat érvényesül. Persze semmi nem jó az ember anyjának.
Egyébként meg arra nem lehet alapozni. Ennyi erővel soha senkibe ne legyen az ember szerelmes, mert otthagyhatják, persze, hogy otthagyhatják, ez az élet és a szerelem természetes velejárója…

Summázva,hétfőn keresek munkát, hogy minél kevesebb időt legyek itthon és legyen pénzem menni, ahova akarok, ha akarok. A másik meg, hogy nem tudom, holnap akkor jön -e Ő, de 3.-a 4.-e én én biztos, hogy megyek hozzá, és sajnálom, hogy csak ilyen rövid időre, még ha esetleg 2.-a este ki is tudnék menni…………………..

Szó, áll a bál, itthon sírok és minden nyűgöm van, persze, hogy utálok már itthon lenni!
Nagyon egyszerű az életem, gratulálok..

Ja és még a külön jól eső mondat apám szájából valami olyasmi volt. “Jól van, ha ennyire el akarsz menni és ennyire rossz szülők vagyunk, akkor szóljál és leveszem rólad a kezem innentől”.
Köszönöm szépen.. Ezt várja az ember a szüleitől. Bátyámnál is itt rontották el, már bocsánat. Semmi gond!

Meg hogy “életképtelen” vagyok, mit akarok én itthonról elköltözni? Hjaa, hogy életképtelen… Értem. Hétfőn akkor tehát keresek munkát, mikor anya itthon lesz én dolgozom, mikor ő dolgozik én tanulok és mosok főzök takarítok és köszönöm szépen a szülői támogatást, adíjosz…………

Életemben soha nem volt még két ilyen fantasztikus napom és éjszakám!
Első nap apa vitt ki Napkorra, mert Ők ott léptek fel. Akkor megismerték egymást, utólag kikérdeztem őket, szimpatikusak egymásnak. Ennek külön örülök, bár anyával kicsit nehézkesebb lesz talán. Aztán megismertem az Ő kollegáit, aki irtóra kedvesek, imádni valók , mind egytől egyig, volt ott 18-37 évestől minden, szóval a társaság nagyon ott volt!
Akkor első nap együtt zuhanyoztunk. (egyébként a természeti gondok nem okoztak problémát, másra koncentráltunk ) Egy nagy ágyas szobába voltunk ketten egyébként.
Majd megnéztem a fellépést, próbáltak, segítettem, jelmezt vittem, vacsoráztunk a csapattal stb.

A kollegái nagyon csodálkoztak egyébként, hogy mi csak 2.-ra találkoztunk (egyébként 1 hónaposak vagyunk), mégis mennyire természetesen vagyunk, ahogy fogjuk egymás kezét, ölébe ülök, zuhany együtt fogmosás, mint a házasok kb.  stb…  De mi egyébként tényleg rengeteget beszélünk telefonon, és ez azért van,  és mindent megbeszélünk, nőgyógyásztól kezdve a nem tudom miig is. Tabuk nincsenek!
Tegnap pedig átmentünk Apagyra, panzióban aludtunk, vacsoráztunk, együtt zuhanyoztunk meg egyebek. Valami leírhatatlanul fantasztikus volt, még ha konkrétan a szex nem is volt benne a repertoárban! :D:D:D
Oda vagyok érte meg vissza! Egyszerre aranyos és kis szende, egyszerre határozott és férfias, miközben kis gondoskodó is! És apámnak sincs vele semmi baja.

Csütörtök-Péntek megint találkozom vele, ott fognak fellépni, ahol én felnőttem, 2-3-4-én vagy csak 3-4-én pedig megyek hozzá Pestre És simán albérletbe jön(ne) Egerbe Szeptembertől, hogy többet lehessünk együtt. Nyáron meg sztem a Balcsira megyünk nyaralni, ha nem külföldre, bár talán oda is!

Summázva,  Fantasztikus volt az a lényeg! Életemben először szerelmes is vagyok, azt hiszem! :):)

Nőnek lenni – egyre inkább úgy gondolom -, borzalmas… Persze ezt sokan állították már, most én is ezek közé lépek, főleg, hogy a saját bőrömön tapasztalom a női lét “mellékhatásait”.

Kezdjük azzal, hogy 11-15 évesen elkezdünk menstruálni. Onnantól kezdve havonta 5-8 napot görcsöktől szenvedünk, sőt, amíg be nem áll rendesen mindig épp a legjobb pillanatokkor lep meg minket. Nyaraláskor, hogy véletlenül se érezzük jól magunkat, vagy épp szalagavatópróbán, amikor hatalmas fehér ruha van rajtunk, akkora abronccsal, hogy 3 ember segítsége kell, hogy 1 ember a toalettre menjen. Vagy éppen szerelmünkkel tervezett szenvedélyes hétvége előtt (pedig nem is akkora várnánk)! Persze, hogy velem is ez történik…

Ez folytatódik azzal, amikor az ember lánya elkezd nemi életet élni. Eleve fél a fájdalomtól, és az első alkalom nem is kevesebbel jár, persze a férfiak ilyesmitől abszolút nem szenvednek, illetve velünk “szenvednek”, hogy minden rendben legyen…

Majd következik a nőgyógyászati vizsgálat (bár ez a kettő felcserélhető), amikor a nőt idegen kezek vizsgálják és idegen fémmel… Még jobb!

Aztán jön a szülés! Persze, hogy egy csodálatos dolog, hogyne, tudom, az! De mennyit kell érte szenvedni? A reggeli hányások, a hasfájások, a folyamatos doktorhoz járás, (a sok pénz, hogy vizsgálatkor ne a vágóhídon érezzük magunkat), a szexelvonás stb… Majd kicsomagolunk magunkból szintén nem kisebb fájdalom nélkül egy gyereket.

A férfiaknak mit kell elviselni??? Isten annyira hím soviniszta, hogy mindent a nők nyakába rakott? …

Azok a bizonyos mélypontok… Amikor az embert magával ragadja egy kicsit a depresszió, aztán pillanatok/ órák alatt mégis kilábal belőle.

Délután nőgyógyásznál voltam. Mivel első vizsgálat egyébként is megviselt, és nem mondom, hogy nem fájt. De talán pszichésen viselt meg ez az egész. Aztán nem akartam Vele megbeszélni, de mégis addig nyúzott, hogy mindent kiböktem neki. Fél óráig azzal vigasztalt, hogy ő úgy szeret, ahogy vagyok, kívül, belül, nem vár el semmit, nem vagyok neki “nyűg”, neki nem “szenvedés”, hogy én szűz vagyok. Hogy ő türelmes, neki az is elég ha megölelem és megcsókolom, hogy ő vigyáz rám, hogy jót akar nekem, és hogy bízzak meg benne. Ezek után elsírtam magam a meghatottságtól a beszélgetésünk végén pedig már csak nevetni tudtam.

Nos, így kerül az ember át egyik végletből a másikba…

Amikor az alkotási láz magával ragad, órákon át, gyakran egész nap úgy, hogy csak enni megyek ki, alkotok. Legyen az akár az írás, akár a képzőművészet. A háttérben persze szól a zene, gondolataim elkalandoznak, de ha valaki megkérdezi, mennyi 2 meg 2, na ez az a pillanat, amikor csöppet sem érdekel, hogy 54 vagy 4 -e a megoldás. Ez ma is így történt…

Már napokkal ezelőtt megfogant bennem a gondolat, illetve az ihlet, hogy én Őt ismét le fogom rajzolni (egyszer már megtettem egy szomorú bohócnak ábrázolva). De ezt a részt későbbre hagytam, először a tárgytervezésen gondolkodtam. Némi japán zenét hallgatva aztán kimono lett belőle. Röpke 3 óra alatt készítettem 2 tervet majd a végleges verzióra vittem fel még egy jó ideig a színeket. Aztán bele a lecsóba, jöhetett a másik alkotás.

Tollal dolgoztam most is, mint régebben, hiszen az az egyik kedvenc eszközöm, ámbár mostanában igen kezdtem átszokni a pasztellre és a szénre. Most viszont inkább ráfordítottam 3-4 órát (aztán még ki tudja, ha a tanáromnak nem tetszik, hány órát fektetek bele) tollal (azzal ugyanis lassabban megy), hogy kész legyek. Az eredmény nekem persze tetszik, bár Ő váltig állítja, hogy inkább Petőfire hasonlít. Szerintem Richard Gere-re, ami meg még pont jó, mert Ő is hasonlít rá. Na erről ennyit.

Szóval az egész napot alkotással töltöttem, a végére már a fülcimpám is tolas, filctollas stb. lett, enyhén görcsöt kapott a kezem, de ez az alkotási láz. Addig pedig sosem nyugszom meg, amíg ezt az ihletet ezt a lázat, ezt a tüzet ki nem alkottam magamból. S van egy olyan érzésem, hogy még nincs vége mára. Lehet, hogy írásban is ismét alkotok egy új verset?

Már egyedül az is ihletforrás, hogy Rá gondolok. Ezt még csak tetézi, amikor külföldöt hozza fel témának, hogy ha tényleg kimennék vele nyáron, szeretkezhetnénk a tengerparton. Nekem ez szinte túl szép már, hogy igaz legyen.